Feldolgozások. Vannak jók, vannak bénák, vannak olyanok, amikről tanán nem is tudjuk, hogy azok. A mai YouTube világban napról napra találkozunk önjelölt sztárokkal, akik ezrével gyártják a feldolgozásokat, de ha belegondolunk, aki valaha hangszert vett a kezébe vagy énekelt, mindenki feldolgozásokkal kezdte…
Az alábbi összeállításban egy abszolút szubjektív lista a 10+1 kedvenc feldolgozásomból, időrendi sorrendben. Az eredeti változatok belinkelve.
1981 Soft Cell: Tainted Love (Eredetileg: Gloria Jones 1965)
Neeeem, most nem arról lesz szó, ahogy a Marilyn Manson feldolgozta ezt a dalt, mert azt ki nem állhatom, mint ahogy a Sweet Dreams-t, sem. Számomra nemrég derült ki, hogy ez a szintipop himnusz nem is saját szerzemény, de attól még a dicsőség Marc Almond-éké. Nem mondom, hogy agyonhallgatom, de helye van ezen a listán.
1987 Gary Moore: Friday on my Mind (Eredetileg: The Easybeats, 1965)
Szerintem sokaknak nem ismerős ez a dal, és talán én sem ismerném, ha nem hallanám Dunaújvárosban minden jégkorong mérkőzés közben. Óriási kutatómunka volt megtalálni, hogy mi is ez a dal, de nemrég végre sikerült megtalálni. Egy elég lájtos beat-dal igazi rockos, gitáros feldolgozása egy azóta elhunyt előadótól. Amikor kutattam ezt a dalt, valamiért végig azt hittem, hogy ez egy Kiss dal, ami azért sokat elárul a stílusáról.
1989 Red Hot Chili Peppers: Higher Ground (Eredetileg: Stevie Wonder 1968)
A dal, amivel nálam a Red Hot Chili Peppers képbe került. Akkor még természetesen nem tudtam, hogy ezt a dalt valaki más is énekelte, pláne, hogy ez a zúzás valaha egy kis blues/funky móka dal volt. Flea basszusjátéka, a követhetetlen gitár, az atombomba refrén szerintem nyitott akkortájt egy új ajtót a rockzene világában. Bár azóta a RHCP már egészen más falakat döntött le és ül a trónján, ez a dal volt az, ami feltette őket a térképre.
1992 Faith No More: Easy (Eredetileg: The Commodores, 1977)
Bár ez a szám már igencsak a könyökünkön jön ki, és szomorú módon talán ez az általam imádott Faith No More legismertebb, azaz legpopulárisabb alkotása, mégis el kell ismernünk, hogy a világ egyik legjobb és legegyedibb feldolgozása. A dal tökéletesen átalakult a Faith No More stílusára, megvan benne Mike Patton flegmasága, a rock, az ironikus klip, kell még más?
1993 Guns ’N’ Roses: Ain’t it Fun (Eredetileg: The Dead Boys, 1978)
A Guns ’N’ Roses nagy kedvencem, és kicsit nehéz tőlük úgy feldolgozást választani, hogy csaknem minden, amit a zenekar maga alkotott, mind jobb azoknál a daloknál, amiket feldolgoztak. Beleértve a Live and Let Die-t is. Ugyanakkor kötelességem tisztelegni előttük, már csak azért is, mert az utolsó félklasszikus G’N’R album egy feldolgozásalbum volt. Sok aranyos dal van a lemezen, de talán ez sikerült a legjobbra, legalább is abban a tekintetben, hogy egy mély, érzelmes dalt csináltak az eredetiből.
1993 Israel Kamakawiwoʻole: Somewhere over the Rainbow (Eredetileg: Judy Garland, 1939)
A dal, ami eredetileg az Óz betétdala volt, talán a világon az egyik legnépszerűbb feldolgozás nóta, sok film kimaradhatatlan betétdala. Nem is csoda, hiszen ez a csodálatosan szép feldolgozás tényleg olyan érzést kelt, mint ami a címe. A tragikus sorsú előadó hangjával és az ukuleléjével, a klipből ismerős Hawaii képekkel mindenkit elrepít és valami nagyon jó, békés érzést vált ki.
1998 Metallica: Astronomy (Eredetileg: Blue Öyster Cult, 1974)
A Metallica repertoárjában elég sok feldolgozással találkozhatunk, külön albumot is szenteltek neki, ami az 1998-as Garage Inc. Egy elég jól áthangszerelt, zúzós, de dallamos rock-metál dal lett belőle. Nem egy rövid darab, de Hetfield-éknek ezzel nem lehetett gondjuk. Ma is szívesen hallgatom, a végén lévő őrület igazán ütős, az lehett volna ennél még hosszabb.
2001 Scott Weiland: But not Tonight (Eredetileg: Depeche Mode, 1986)
Már az eredeti dal is számomra egy kiváló pop-himnusz a maga melankolikus dallamosságával, de a Stone Temple Pilots azóta elhunyt énekese egy teljesen más szintre emelte ezt a dalt. Nem jártam utána sosem, hogy a Depeche Mode milyen nyomot hagyott a világ rock zenekaraiban, de ez egy tökéletes találkozása a nyolcvanas évek szintipop eredetű zenéjének és a kilencvenes években edzett rocknak, grunge-nak.
2006 John Frusciante: How Deep is your Love (Eredetileg: Bee Gees 1977)
Itt sem a Take That remekére gondoljunk, bár az sem volt rossz.. Egy személyes kedvencem ez a hivatalosan nem kiadott feldolgozás, amit John Frusciante még a Red Hot Chili Peppers tagjaként a koncertek során néha lenyomott. Profi munka, kiváló hang, imádom!
2013 Bastille: Of the Night (Eredetileg: Snap 1992 és Corona 1993)
Az utóbbi évek legállatabb feldolgozása a Bastille zenekar nevéhez fűződik, akik két, alapvetően katasztrófa dalból csináltak olyat, ami leszakítja a plafont. A 90-es évek elejét a popzenében a szégyenek szégyenének tartom, többek között az ilyen dalok miatt (na jó, a Corona ma már poén), és sosem gondoltam volna, hogy valami ilyesmit ki lehet hozni ezekből az olcsó dalokból. A Bastille a 21. század Depeche Mode-jaként (az Ou Est Le Swimming Pool mellett) jól nyúlt ehhez a dalhoz, imádom a zenét, az éneket, a klipet, 10/10 (ez a csengőhang szintet jelenti…).
+1
2008 Kft: Rio (Eredetileg: Tankcsapda, 1997)
A végére egy magyar feldolgozásdal. Az Ikon egy jó ötlet arra, hogy sztárok eljátsszanak más sztárok dalaival, de szerintem ez sok esetben egy önnyalogató nyáladzásba fordult. Ez alól egy üde kivétel ez a KFT dal, ami egyszerűen, viccesen, de mégis alázatosan dolgozza fel egy olyan zenekar dalát, akik ha nem is gyerekeik, de kistestvéreik lehetnének. Jó látni, hogy a feldolgozáshoz nem kell mindenáron megszakadni, érzelmi viharokat kelteni, hanem így is lehet.
