Hazánkban kultusza van a szinkronnak, ami egyfelől áldás, hiszen olyan pluszt kapunk a filmektől, amit sokszor nagyságrendekkel emeli egy film színvonalát, másrészről már ismert tény, hogy a nyugati országokban sok esetben szándékosan nem készítenek szinkront, ezzel segítve a nyelvtanulást – nem is akárhogy. Ennek a bejegyzésnek nem az lesz a célja, hogy ebben igazságot tegyen, hanem az, hogy csemegézzünk a legjobban sikerült magyar szinkronok között, és emléket állítsunk a legnagyobbaknak. Nekem ezek a kedvenceim, ezek azok, amiket biztosan nem eredeti nyelven nézek meg soha.

Horváth Illés szinkronizál. Forrás: wikipedia.hu

Régen nagyon jó recept volt egy klasszikus rock-balladát bedobni csajozásra, főleg akkor, ha mondjuk egy gitárod is volt hozzá. Egy kis beleélés, és máris rocksztár voltál a lány szemében. Manapság nem tudom, van-e még ilyen, ráadásul felnőttként azért a gitározás már néha inkább az asszony idegeire megy.

Hogy miért van varázsa ezeknek a daloknak, azt nem tudom biztosra. A lassú rock számok valamiért szívhez szólóbbak sokszor, mint egy pop-előadó romantikus dala, a legmenőbb rock-balladák pedig még a fiúzenekarok lassúzós dalait is le tudták pipálni.

Íme egy válogatás azokból a dalokból, amik vagy a fenti célokra kitűnőek voltak, vagy más ok miatt számítanak a rockzene legszebb balladáinak.

A 80-as években és korábban születettek még bizonyára emlékeznek arra, hogy nyugati autót sokszor csak magazinokban, filmekben láthattunk, vagy nyaralás alkalmával, amikor a Balaton melletti kempingek megteltek a holland, NSZK és osztrák turisták autóival. Megcsodáltuk, körbejártuk őket, megnéztük, mennyivel mennek (azaz leolvastuk a kilométeróra skálájának a tetejét…), és álmodoztunk. Ez a bejegyzés ennek állít emléket. Nem a csúcskategóriákról lesz szó (persze nekünk ezek is csúcskategóriásak voltak), de ne keresd a Lamborghini Diablót, a Ferrarikat, Porschékat, stb., hanem főleg az egyre nagyobb számban hazánkba csordogáló hétköznapi autókat. Ízlések és pofonok, sokan sokkot fognak kapni, hogy például nem lesz a listán a Golf II, sajnálom. Szintén ne számítsatok semmilyen szakmázásra, csakis kinézetre, benyomásokra, és emlékekre. Persze kommentben szívesen elolvasom, hogy neked mik jutottak eszedbe a témáról.

Renault 5

Bár az első generáció, az igazi Renault 5 már 1972-ben megjelent, számomra mégis a nyolcvanas évek sztárja ez az autó. Autóverseny kedvelő nevelőapám mutogatta az Autó-motorban Ferjáncz Attila képeit és történeteit a kis Renaultban, ami számomra a legmenőbb kocsi volt a nyolcvanas évek derekán. Az 1984-ben kijövő második generáció méltó folytatása volt a klasszikusnak, de azért az etalon mégis csak az első generáció. Egy kedves ismerősömnek sikerült később rátenni a kezét egy GT Turbóra, de sajnos a folyamatos meghibásodás után megszabadult tőle.

A 90-es évek ikonikus filmekkel ajándékoztak meg minket. Több olyan alkotás is született, amik számomra csak később, akár csak felnőttként váltak igazi kedvenccé. Kétségtelen, hogy ha egy régebbi filmet van kedvem nézni, akkor biztos, hogy ebből az évtizedből választok. Igyekeztem a legjobbakat kategóriákra bontani, amik között persze lehetne átfedés, de a cél inkább az volt, hogy minél több remekművet felsorolhassak. Jöjjön tehát 27+2 alkotás, amit bármikor szívesen újranézek. 

Akció

1. hely: Die Hard 3. Az élet mindig drága (1995.)

Az egyik legnehezebb kategória, hiszen talán ez a műfaj volt a legerősebb a kilencvenes években. A Die Hard sorozat első három része gyakorlatilag az akciófilmek alapműveinek számíthatnak, és bár sokaknak az első rész az etalon, nekem a harmadik rész az, amit tényleg századik alkalommal is szívesen megnézek. A sztori és a karakterek már tényleg kiforrott, kilencvenesévekbeli rosszarcok. A filmet az első percétől az utolsóig átjárja az akció, az izgalom. Semmi sallang, mindössze félpercnyi romantika jut csak a végére, ezt leszámítva csak pörög és pörög. Bruce Willis pályájának egyik csúcspontja ez a szerep és ez a rész, de Jeremy Irons mellett sem mehetünk el. Az effektek nem nyomják agyon a párbeszédeket, klasszikus autós üldőzések, minden, amit a műfaj megkíván. Nincs morális gondolkodnivaló, csak szórakozás. Szinkron: 5*

Majka 90-es évekről nosztalgiázó dala számomra önmagában is borzalom, de nyilván hatalmas irónia az egész dal egy olyan korszakról, amit szerintem a popzene tekintetében le lehet húzni a WC-n. Fiatalkorom legszebb évei voltak ezek, de a 80-as évek ikonikus popzenekarainak és slágereinek nyomába nem értek a következő évtized popdalai. Talán még 1992-ig kifutottak azok a vonalak, amik a legendás 80-as évekhez tartoztak inkább, de utána eléggé gyászos időszak következett a popzenében.

Nem így a rockzenében. Rengeteg iszonyúan jó, modern megközelítésű zenemű készült ebben az időszakban, a dallamos rocktól egészen a brutál metálig. Ezen tíz évből választottam ki tizenöt – számomra fontos dalt. Bizonyára nektek is van saját kedvencetek, kommentben nosztalgiázhatunk közösen.

Midnight Oil – The Forgotten Years (1990)

Az évtized első évében kicsit nehéz volt egy olyan dalt találni, ami tényleg közel állt hozzám, mert az igazat megvallva, ebben az évben én még javában a Depeche Mode és kb. Madonna bűvöletében voltam, de ez az ausztrál banda kijött a Blue Sky Mining albummal, amin több populárisabb dal volt, kétségtelenül a rockzene köntösében. A zenekarnak volt pár jó száma, a 20.000 Watt R.S.L. best of albuma rendszeresen pörgött a walkmanemben iskolába menet.

Ha éppen nem tudsz a strandra menni, mert nem jó az idő, vagy ha száz ágra süt a nap, és nem akarsz kimozdulni, akkor jól jöhet pár sorozat, ami mellett különleges izgalmakat és érzéseket élhetsz át.

Számomra egyértelmű, hogy a televíziózás csúcsának számító sorozatok a 2000-es éveben indultak. Ebből a korszakból szeretnék három olyan sorozatot ajánlani, amik még a hetente kijövő sorozatok előtti korszakban születtek, és olyan egyedi hangulatot hoznak, amiket szerintem már egyik sorozat sem tud pótolni.

24

A három sorozatból a 24 kezdődött legkorábban, Amerikában 2001. novemberében mutatták be. Az akciófilm igencsak jó időzítésű volt, hiszen a 9/11-es események után mutatták be, amikor a világ talán először szembesült globális szinten a terrorizmussal. A sorozat kilenc évada alatt végig a terrorizmus elleni harcról szól. Sajátossága, hogy egy-egy évad 24 óra, tehát egy nap eseményeit mutatja be. Kivétel a kilencedik évad, ami csak egy fél nap eseményeit mutatja be. Szinte biztosan kijelenthetem, hogy az összes évad minden része 100%-on pörög, egy pillanatnyi hullámvölgy sincsen a történetekben. Fordulatos, kiszámíthatatlan események folyamata minden egyes évad. A korai évadok persze ma már kicsit ódivatúnak tűnhetnek, de ezekért kárpótolnak az akciójelenetek és a történetvezetés.

forrás: flickr.com

Feldolgozások. Vannak jók, vannak bénák, vannak olyanok, amikről tanán nem is tudjuk, hogy azok. A mai YouTube világban napról napra találkozunk önjelölt sztárokkal, akik ezrével gyártják a feldolgozásokat, de ha belegondolunk, aki valaha hangszert vett a kezébe vagy énekelt, mindenki feldolgozásokkal kezdte…

Az alábbi összeállításban egy abszolút szubjektív lista a 10+1 kedvenc feldolgozásomból, időrendi sorrendben. Az eredeti változatok belinkelve.

Egy jó évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést a Guns ’N’ Roses zenekarról, mint fiatalkorom talán utolsó rajongható bandájáról. A nosztalgiázás nagyjából azzal ért véget, hogy az együttes pályafutása számomra a The Spaghetti Incident albummal befejeződött, és hogy minden, ami ez után történt, az már nem a Guns ’N’ Roses.

Az élet azonban úgy hozta, hogy pár hónapja a YouTube szörfölése közben, pár klasszikus Guns dal meghallgatásakor bedobott a Nagy Testvér pár ajánlott videót oldalt. Talán az keltette fel az érdeklődésemet, hogy az egyik, akkor még számomra ismeretlen dal, a „This I Love” úgy tűnt, hogy egy videoklippel rendelkezik (később kiderült, hogy ez nem hivatalos klip). Nem értettem, hogy ellenszenv ide vagy oda, hogyhogy nem láttam még ezt a klipet. Gondoltam meghallgatom. Nem mondom, hogy olyan érzésem volt, mint mondjuk amikor egy Estranged-et meghallok, de kétségtelenül kiváltott egy pozitív, egyben drámai érzést bennem. Volt korábban szép számmal Guns ballada, de ez mégis más volt. Éreztem benne valami modernséget, pedig mint később kiderült számomra, ennek a dalnak a gyökerei 1992-re datálódnak. Nyilvánvalóan érzelmi okok miatt is választja szét az ember ezeket a dalokat az Appetite és az Illusion dalaitól, ezért is hangzik minden, ami azoknál újabb másként.

Ebben a blogban általában azokról a dolgokról írok, amik az ingerküszöbömet pozitív értelemben lépik át, de most kivételesen egy negatív „élmény” következik. Nem vagyok egy morgolódós fajta, ha közügyekről vagy a rendről és biztonságról van szó, törvénytisztelő állampolgár vagyok, talán pont ezért maradt meg egy tüske bennem.

Otthon, édes otthon (forrás: police.hu)

Már megint a nyolcvanas évekbe utaznék vissza, és most elővenném azokat a slágereket, amik így, harminc év múlva is szívesen eszembe jutnak. Ebben a bejegyzésben próbálok olyan előadókat választani, akik nem túl sok dallal büszkélkedhetnek a saját slágerlistámon, azok előbb utóbb úgyis külön bejegyzést kapnak, mint pl. a Depeche Mode vagy a Guns ’N’ Roses. Próbálok egyúttal olyan dalokat feleleveníteni, amik talán ma is megállják a helyüket és nem a ciki-faktor indulói, mint pl. a Milli Vanilli és társaik. Nem szégyellem, szerettem őket is, de most lássunk olyanokat, amik ma is bármikor vállalhatóak számomra.

Jacko is felfért a listámra egy dallal