Beköszöntött ma a nyár, ami nálunk mindig egy klasszikus sorozat megtekintésével jelent egyenlőt, ami nem más, mint a LOST. Egy olyan sorozat volt ez az életemben, ami tényleg egyfajta űrt hagyott maga után. Ilyen volt még talán a Jóbarátok, amit nem igazán tud pótolni semmi. De legalább azt meg lehetett próbálni, a Lost-ot nem. Bármennyire is tényleg, voltak benne üresjáratok, felesleges mellékszálak, mégis egy olyan agyi állapotba küldte a kedves nézőt, ami egyfajta függőséget okozott és a befejező rész óta reménykedik a folytatásban, de legalább is abban, hogy egyszer valami amerikai majd megint ennyire elrepíti, távol a realitástól, mint a LOST.

A legprimitívebb főcím valaha.

Pedig mindent megtettem, hogy ne essek áldozatul az álomgyár úthengerének. Amilyen felhajtással indult nálunk a sorozat, akkora ellenszenvvel voltam ellene. Talán a Függetlenség Napja volt korábban ennyire magasztalva, beharangozva, amit szintén kb. 10 évvel később voltam csak hajlandó megnézni, mert hogy nehogy más engem beszipkázzon itt a média akarata... Persze Will Smith remekét nem is lett volna baj, ha kihagyom. De aztán kb. 2008-ban rávettem magam, ha már úgyis annyi részt egyszerre meg lehet nézni, akkor essünk neki. Hát...jól nekiestem. Annyira, hogy beleestem.

Nem tagadom, a sorozat maga a hatásvadászat mekkája, benne van minden, ami az álomgyár kódexében áll. De nem baj. Ha működik, nem érdekel. Inkább ennek a hatásvadászatnak esek áldozatául, mint mondjuk az Avatarnak vagy nem is tudom. Noha nem olvastam utána, de számomra úgy tűnik, hogy a sorozat készítői maguk sem tudták, hogy igazából miről fog szólni ez a hat évad. Szinte kizártnak tartom, hogy a történet vezetése az első perctől az utolsóig, vagy akár csak a feléig ki lett volna találva. Legalább akkor agymenés volt ez nekik is, mint nekünk. Kíváncsi lennék egyszer, hogy a mesterek brainstormingjai milyen más, meg nem valósított ötleteket, irányokat hoztak volna.

Az egyik (nem) véletlen a sok közül...

Rohadtul unszimpatikusan indulnak a karakterek. Talán a színészek ismeretlensége, talán a túlságosan szélsőséges embertípusok miatt erőltetett, idegesítő. Aztán azonban a történetek megismerése, a sok "nem véletlen" mégis közelebbivé varázsolja őket. Noha Jack nekem sosem volt a pozitív hős (persze nem is az), központi szerepre is rázós. Nem baj, tudjuk be annak, hogy valakinek el kell vinni a sztár szerepét, így legalább a többi szereplőhöz való viszonyunk barátibb/családiasabb maradhat. A végére persze minden szereplőt valahol megkedvelünk, vagy legalább is talán megértjük őket. Szerintem nincs olyan karakter, akit legalább egyszer ne tudnánk megérteni, elfogadni, hogy aztán miért is lett akkor barom.

A sorozat egyik legnagyobb erőssége pont ebben rejlik szerintem. A központi történet mellett a szereplők megismerése nyújtja a legnagyobb élményt. Jó sok szereplő van, így évadonként legalább egyszer mindenki sorra kerül, újabb régebbi (...) dolgokat ismerhetünk meg. Amikor pedig ezek a sorsok (csak hogy nagy szavakat is mondhassak) összefonódnak előttünk, akkor bizarr bizsergést érzünk. Tényleg megtörténhet, hogy ilyen kicsi a világ? De a saját életünk is sokszor bebizonyítja, hogy igen. Persze a fő történet kibontakozása miatt minden értelmet nyer, és ezek a véletlenek aztán mégsem véletlenek, de mégis szeretjük.

A szereplők közül mindenki romlott. Mint ahogy az életben, nem is ez a nagy szám. Hanem hogy mennyire tudunk nekik megbocsátani, mennyire tudjuk elfogadni tetteik okát-okozatát, ha egyáltalán mi fel vagyunk erre hatalmazva. Próbálunk kedvencet keresni a szereplők között, de a sorozat nem engedi, hogy makulátlan, olcsó álomférfik vagy álomnők közül választhass. Szerethetsz akárkit, de akkor fogadd el úgy, ahogy van. Lehet Jack a kedvenced, de akkor fogadd el, hogy apjával mit csinált, a feleségével mit csinált, a nőkkel úgy összességében mit csinált, a hatalommániája mire vette rá, stb. És ezt minden szereplővel meg lehet csinálni. A rosszfiú Sawyer, aki rossznak tűnik, de igazából nem is az, vagyis inkább mégis... De még maga Jacob, a tiszta lélek megtestesítője sem áll messze nemezisétől a Fekete Ruhás Embertől. Szóval, kapjuk a szemetet, ahogy a mindennapi életben is.

Ha nem láttad még és azt mondanám, ő a főhős, elhinnéd?

Én azért hadd jegyezzem meg, kik állnak hozzám a legközelebb. Nekem Desmond volt az egyik nagy kedvencem. Kapcsolata Pennyvel a fentiek tekintetében természetesen nem makulátlan, de mégis szerethető, irigylésre méltó. Bizarr tulajdonságai, kezdeti őrült viselkedése, majd nyugodt karaktere egy érdekes színfoltja a sorozatnak. Noha Charlie-t eleve jófejnek szánták, nekem sokáig nem jött be. Mondhatnám, mikor először néztem végig a sorozatot, akkor még nem is tetszett, de utána megkedveltem. Talán mártírsága rányomta a cukros pecsétet megítélésére, de nem baj. Hozzáteszem, karakteréből ennél többet nem is lehetett volna kihozni. Sok mindenkit fel lehetne sorolni, gyakorlatilag majdnem mindenkit, aki szimpatikus volt, ha csak pár mellékszál erejéig is. Ben egy mocskos állat, de mégis szerethető fanatizmusa. Richardra nincs jelző, de mindenki szereti. Kate pedig jó csaj.

Drukkoltak nekik pár millióan.

Maga a történet ugye sokakat oszt meg. Hihetetlen, lehetetlen, megmagyarázhatatlan, alaptalan, és még sok jelzővel szokták illetni. Nekem talán annyiban van szerencsém, hogy ha jó a történet, akkor még maga a magyarázat sem érdekel. Ha visz magával a sztori, akkor nem fogok elmélkedni az időutazáson és más, nehezen hihető tudományos megközelítésen. Kit érdekel? Miért? Magdi néni sincsen igazából, nem?

Ha a hat évadot egyben nézzük, akkor megint a fentebb írtakból kell kiindulnom, mondván, hogy nem tartom valószínűnek, hogy az első évad végén az alkotók tudták, mi lesz a hatodikban, de még a harmadikban se nagyon... Így nehéz egy szál mentén követni a dolgot, mert kicsit szerteágazó fa inkább a történet, ahol több törzs is van, vagy nem is tudom. A sorozat elején az ember nyilván mivel foglalkozik legtöbbet a néző? Hogy hogyan fognak hazajutni ezek az emberek, mikor mentik meg őket, bla-bla-bla. De basszus! Ha megmentik őket már most, akkor ennek a sorozatnak lőttek! Ugyanakkor többévadnyi Robinsonra sem vagyunk azért annyira kíváncsiak, valami más kell ide! És meg is kapjuk. Noha az első rész dzsungelbulldózerezése elég gyenge, de aztán csak érdekes lesz. Nagyon fontos, hogy a történet egyik felét a szereplők megismerése adja ki. Legyen az múlt, jövő, vagy a párhuzamos univerzum, akármi. A közös történet pedig érdekes fejlődésen megy át. Az első évad végi tutajos jelenet nagyon várt fordulat, de mégis baljós, ahogy a primitív (?!) emberek vonala tárulkozik elénk. Ez az irány különben nekem nem a kedvencem. A Többiek kezdeti megismerése, keresése, majd a főszereplők bebörtönzése nekem egy gyengébb történet, de biztos így kellett. Aztán/eközben kinyílik a világ és látjuk, hogy azért jóval többről van itt szó. A Dharma-téma nekem nagyon bejött. Chang, a filmek, minden telitalálat! Widmore és üzelmei hihetetlen, hogy mekkora felfordulást okoznak, a gonosz apósból már a világ gonosz ura lesz. Tény, hogy az ötödik évadnál már nem lehet sokkal többet kihozni a történetből, és a hatodik évaddal le kell zárni a keretet, de fáj. Óriási baklövésnek tartom ugyanakkor a hatodik évad templomi szálát, ami értékes időt vett el a sorozatból. Ugyanakkor kezd kirajzolódni a vég. Sok dolgot megtudunk, kapjuk a választ arra rengeteg kérdésre, amit évek óta fogalmazgatunk. A vége pedig maga a kánaán. Lehet, hogy akkor, élesben nem tűnt jó befejezésnek, de később megnézve, elgondolkodva szerintem az egyik legjobb lezárás, ami valaha született a tévézés történetében. Nyálas, kiszámítható, nem mindent megoldó, de valahogy mégis szép, megnyugtató és méltó. Inkább egy ilyen vég, mint egy Sopranos-finálé. Természetesen biztos, hogy nem lehetett volna tökéletes véget vetni a sztorinak, de ennél többet szerintem kár lett volna kihozni belőle. Tisztelem a készítőket, hogy vették a bátorságot és tényleg lezárták a történetet, kevesen merik ezt ma megcsinálni. Minden elismerésem a magyar szinkronnak, ami méltó régi hírnevéhez. Szinte kivétel nélkül összeforrnak a hangok a szereplőkkel, jól azonosulnak. Talán egyedül Jack az, aki nekem angolul egy másik ember, mint magyarul, de nem baj, a magyar szerethetőbb.

A legszebb, de legfájóbb kép. Itt már tudtuk, hogy vége.

Mitől is olyan nagy szám ez a sorozat? Ha nem láttad, nézd meg és megtudod. Ha bénán is indul, nézd végig az első évadot. Ha még mindig semmi, akkor tényleg hagyd a fenébe! Ha tetszik, mehet tovább. Add át magad a történetnek. Nem kell feltétlenül mindig gondolkodni, hogy mi miért van, végül is csak egy mese. Találd meg a kapcsolódási pontokat, éld át az érzelmeket, sodródj! Számomra a sorozat azért a legjobb sorozat valaha, mert nyomot hagy. Gondolatokat ébreszt, másik világba repít, elvarázsol. Ha egyben nézed, órákra kiszakít az életedből és testközelből kapcsolódhatsz be egy olyan világba, amiben sosem lesz részed földi pályafutásod alatt. Néha nyomaszt, néha kifacsar, de sokszor felszabadít vagy izgalommal bombáz. Nem egy olyan sorozat, ami közben elrágcsálgatsz valamit, meg megbeszélitek a másnapi teendőket. Ez teljes beleélést igényel és okoz. Hiányzik a Lost. Akinek melege van, nyomassza magát esténkét velem együtt azzal, hogy újból megnézi a sorozatot.

Utoljára húsz éve vettem filmmel kapcsolatos dolgot magamnak (Schwarzenegger-poszter a trafikból), de most muszáj volt egy ilyet beszereznem.